A színek szerepe a weboldal készítésben.

Elmondjuk, mivel kell tisztában lennünk a megfelelő színek kiválasztásánál.


Hogy milyen színeket, harmóniákat válasszunk a weboldal készítésénél? Ez a saját és legtöbbször a megrendelő ízlésétől függ elsősorban, szerencsés esetben hatással és elfogadható magyarázattal szolgálunk, aminek következtében jó irányba terelhetünk egy weboldal fejlesztést. 

Ha nem sikerül ezt a fontos eszközt hadba állítani, minden mást kell erősítenünk, hogy jó weboldalt készítsünk.

Mindenkinek vannak kedvenc színei és biztosan hallott már színek hatásairól. A színtan és a színdinamika tudománya elmondja a színek szerepét, hatását a mindennapjainkra. 
A weboldalak készítésénél is nagy szerepe van a színeknek, mivel bármilyen színt is választunk, ahhoz érzelmeket, értkeket, jelentést kapunk.

A weboldal, webáruház készítés esetében is vannak hagyományok, hogy jellemzően milyen színeket használunk.  Jó példák vannak pénzügyekkel foglalkozó cégek esetében (bankok, vállalatok) ahol a kék, fehér , szürke színek gyakran jelennek meg. Ezek biztonságot, megbízhatóságot, stabilitást, üzleti jelleget sugároznak felénk. Egészséggel foglalkozó weboldalak esetében gyakori a zöld, sárga, a kék világosabb árnyalatai, amik a természetességet közvetíti. Vendéglátásban a meleg színek a jellemzőek, éttermekeben sokhelyen fordulnak elő a bordó, vörös, barna, fekete árnyalatai. Ezen színeket  
még meg is világítják sok esetben. Ezekkel a megoldásokkal már megmutatjuk milyenek vagyunk és miket adhatunk bárki részére.  

A színek befolyásolják érzelmeink, fokozzák a feszültséget, nyugatalanná tehetnek, vagy éppen ellenkezőleg megnyugtatnak. Napjainkban a színeket gyógyításra és kedélyállapot javítására is használják.

A különböző színekhez, különböző fogalamakat is társítunk:

Színek fajtái: Hozzátársított fogalmak: Hol használjuk:
Fehértiszta, érintetlenWeboldalaknál a háttér jellemzően, minden színnel összhangban van
Feketenehéz, titkos, elegánsFotós, ékszeres weboldalaknál sokszor megfigyelhetjük a feketét háttérként
Pirosszerelem, veszély , figyelemfelkeltés, akció, kalandDinamizmust, melegséget sugároz és felhívja a figyelmet, magabiztosságot sugároz
Kékmegbízható, komoly, nyugodt, szakszerű, modern, professzionálisÜzleti szín, pénzügyekkel, informatikával kapcsolatos weboldalaknál láthatjuk
Sárgaszórakozás, vidámság, játékosság, komolytalanságKevésbé alakmazott szín weboldalaknál egymagában, sötét színekkel erős kontrasztot alkot, a túl sok sárgát érdemes más színekkel kombinálni.
Lilaluxus, vagyon, fantázia, álmok, kétértelműségEzoterikus, erotikus, szépségápolás témákkal foglalkozó oldalak, szórakozóhelyek  használják gyakrabban
Zöldtermészet, állatok, gyógyítás, harmónia, frisseségAz egészség, környezet, bio, mezőgazdaság, szerencsejáték témákban használatosak.
RózsaszínFiatalság, gyengédség, édesség, szűziességNőkkel , gyerekekkel foglakozó oldalak
Narancsenergia, boldogság, kényelem, szórakozásWebáruházaknál, reklámmal, rendezvényekkel fogalakozó weboldalaknál érdemes használni.
Szürkevisszafogottság, egyhanguságKiegészítő színként, átmeneteknél használatos
Barnaföld, termékenység, kényelemHasználják agrár témákhoz, fa és kézműves témákhoz, szállodák, otthon, kávézók, vadászat esetében is.

Színválasztáskor figyelnünk kell:

- a megrendelés szempontjait
- ha felújítunk, akkor a meglévő arculati tényezőket
- a színek jelentését, hatásait
- a színharmóniákat
- a hasonló weboldalak arculatát
- a marketing célokat


A legtöbb esetben többféle szín is megjelenik a készülő weboldalunknál, vannak minimalista, egyszín weboldalak vagy sokféle színt használók is egyaránt. A legfontosabb a színharmóniák alkalmazása és az egységesség a megjelenésben

Egyébként ahány ember, annyi féle beállítással bíró monitorral találkozhatunk. Nem csoda, ha máshogy néz ki az oldalunk otthon, barátoknál  vagy akár munkahelyen. 

Nemrégiben eltöltöttünk egy éjszakát egy dunántúli panzióban. A netes véleményeknél sokféle írást találtunk, egy dolog azonban felkeltette a figyelmem. Egy szakértői vélemény volt, ami eléggé lehúzta a belső színvilágot. Giccsesnek és antipéldának állította be a szállót, amit jómagam is részben igaznak éreztem, ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam. Viszont másnap a tulajdonos elmondta, hogy a vendégeik sok esetben külföldiek, 
orosz nemzetüségűek, akikről viszont tudom, hogy kedvelik a panzióban előforduló vörös, bordó színeket.

Így levontam tanulságként, hogy nagyon is számít kinek csináljuk dolgaink, mert a különböző nemzetiségek, különbözően értelmezik a színeket.  
Nagy bakot lőhetünk, ha nem figyelünk kire mit és milyen hatással bírnak a színek.

Érdemes színharmóniák után kutatni a paletton.com vagy a colourlovers.com oldalakon. Ahol akár kulcsszavakra is kereshetünk, amik ötleteket, kiindulópontokat adhatnak a weboldal készítés, tervezés eme fázisában.

További témáink a weboldal készítéshez

A keresőoptimalizálás trükkjei és segédletei

Hogyan kerüljünk első helyre a keresőben?

A keresőoptimalizálás ingyenes, professzionális eszközei.

Hogyan legyen gyorsan betöltődő weboldalunk?

Inspiráló weboldalak válogatás

Logó, márka újratervezés

Cégadatok megtekintése

Web Platform Informatikai és Fejlesztő Kft
Cím: 8360 Keszthely, Martinovics utca 86
Adószám: 22944654-1-20
Telefon: +36 (70) 60 60 469
Email: info@webplatform.hu

Szolgáltatásaink

Márkaépítés, arculattervezés a webplatform tapasztalatával. Logó tervezés. Teljes kiszolgálás a logó megtervezésétől a névjegy, levélpapír elkészítéséig. Megállítótábla, rollup banner, pop up fal, autó dekoráció, festővászon, plakát vagy molinó tervezés, gyártás és kivitelezés megoldása. Fotók retusálása, képfeldolgozás, videóvágás-konvertálás. Reklámajándék ötletek.

Írj nekünk